Üdvözlünk!

TappancsKapocs

Alapítványunk országszerte bajba jutott kölyökkutyákon segít.

Kiemelt feladatunk a felelős állattartás edukálása, olyan élményalapú, érzékenyítő és tanító programok megvalósítása, amelyek gyerekek és idősek számára egyaránt értéket teremtenek.

Lépj kapcsolatba velünk
rólunk

TappancsKapocs Alapítvány

A TappancsKapocs Alapítvány most indul útjára, de a mögötte álló történetek és tapasztalatok már évek óta formálódnak.
Alapítványunk kurátora több mint 6 éve segíti a mentett kisállatokat ideiglenes befogadóként, különböző állatvédő alapítványok munkáját támogatva. Szívvel-lélekkel, hatalmas türelemmel és tapasztalattal gondoskodik az elárvult, beteg vagy veszélyben lévő kölykökről: szeretettel neveli, szocializálja, rehabilitálja őket, majd felelős gazdákhoz segíti a kicsiket.

A történet azonban nem ér véget az örökbeadással – a kapcsolat megmarad, a sorsukat figyelemmel kíséri, és örömmel követi, hogyan bontakozik ki az új életük. Az elmúlt időszakban mindezt még elhivatottabban, civil állatmentőként folytatta tovább.

Ma pedig elérkezett egy új fejezet. A TappancsKapocs Alapítványban ezek az egyéni mentések, történetek és tapasztalatok közösséggé válnak. Olyan közösséggé, ahol a mentés, az odafigyelés, a tanulás és a szeretet kéz a kézben jár. Hiszünk abban, hogy minden megmentett apró élet több egy jócselekedetnél: egy kapocs ember és állat között, egy lépés egy empatikusabb, felelősebb világ felé.
Tanulunk. Mentünk. Szeretünk. Együtt.

Ha segíteni szeretnéd küldetésünk, kicsit görgess lejjebb!

Adományozás

Ha tudsz, kérünk, segíts:

  • Bankszámlaszámunk: 10918001-00000134-74030013
  • IBAN: HU22 1091 8001 0000 0134 7403 0013
  • PayPal: infotappancskapocs@gmail.com
  • üvegvisszaváltásnál használd ezt a kódot:
  • Minden forint számít. Minden forint egy újabb esély.

    Köszönjük, hogy velünk vagytok!

kérdések

Gyakran ismételt kérdések

Legegyszerűbben pénzzel, mégha ez nyersen is hangzik. Az orvosi ellátások, a kutyatáp, a rezsi, mind-mind költség. Utalhatsz a számlánkra, fizethetsz PayPal-on keresztül vagy akár üvegvisszaváltásnál is használhatod a QR kódunkat.

Ne izgulj, nem csak pénzzel segíthetsz! A legegyszerűbb, ha követed a Facebook oldalunk, megosztod posztjainkat.

Sajnos az adó 1%-ra csak 2029-ben leszünk jogosultak. :(

Kövesd Facebook oldalunk, ott láthatod a gazdira vágyó kutyusokat és a posztokban mindig leírjuk a teendőket.

Üveg ide, esély oda.

Használd a QR kódunkat az üvegvisszaváltónál, hogy támogasd a kutyusokat!

örökbefogadások

Leírva egy történet, másnak egy élet

Monti egy csodás családhoz került, akik egy életre terveztek vele. Azonban kiderült, hogy a család meglévő kutyája hosszú távon nem tudja tolerálni Monti jelenlétét, így a kiskutya biztonsága érdekében, hosszas egyeztetés után közösen arra a döntésre jutottunk, hogy visszakerül hozzánk. Ez mindenkinek nagyon fájdalmas volt, hiszen a család szerette Montit, és nem könnyelműen hozták meg ezt a döntést – egyszerűen nem akarták veszélyeztetni a testi épségét. Montika épp csak egy rövid „átutazásra” ugrott be hozzánk, mert közben jelentkezett az a család is, akik korábban már nagyon szerették volna őt örökbefogadni, csak akkor lemaradtak róla. A kötelező tesztje negatív lett, így semmi akadálya nem volt a költözésnek. Mivel már két oltással rendelkezik, és a korábbi megbetegedések után sem szerettük volna feleslegesen az alapítványnál tartani, a teszt után egyenesen az új gazdijához költözött.

Monti

"Örökké hálás leszek Anikónak, hogy végül mégis esélyt adott arra, hogy Zacsi velünk jöhessen haza. Sok menhely esetében bonyolultnak tűnhet az örökbefogadás folyamata, de Anikónál egyáltalán nem az. Nagyon jó emberismerő, és ha tudja, hogy ti egymásnak vagytok teremtve, akkor mindent megtesz azért, hogy az új családtag megérkezése zökkenőmentes legyen."

Zacsi

amit nyújtunk

Küldetésünk

TappancsKapocs: Tanulunk, mentünk, szeretünk. Együtt!

Új otthon

Amikor egy kiskutya gazdihoz kerül. Amikor már nem rács mögött alszik, nem bizonytalanságban él, hanem szeretetben, biztonságban, otthon. Itt nyer értelmet minden áldozat. Minden nehéz nap. Minden emberpróbáló pillanat.

Biztonságos környezet

Amíg ideiglenesen nálunk laknak, családtagként szertjük őket.

Oltások

Az oltások nem csak "papírok" – hanem védelem, esély, és az első nagy lépcsőfok a gazdisodás felé.

Egészség

Az örökbefogadás szerződéssel, ivartalanítási kötelezettséggel történik. A Varázsfecskendő Állatorvosi Rendelő az alapítványunk védenceinek kedvezményes ivartalanítást biztosít.

Örökbefogadáshoz lépj kapcsolatba velünk!

lépj kapcsolatba velünk

Kapcsolat

Cím

2360 Gyál

Mátyás király utca 93.

Kontakt

Telefon: + 36 70 251 3843

Email: infotappancskapocs@gmail.com

Kövess minket

Adomány

Bankszámla:
10918001-00000134-74030013

PayPal:
infotappancskapocs@gmail.com

Küldj nekünk üzenetet